24. fejezet: Kétségbe esés

24. fejezet: Kétségbe esés

Harry:

Az éjszaka szinte semmit nem tudtam aludni. Még az este megbeszéltük a srácokkal, hogy reggel mikor mindenki fölkel már megyünk is be a rendőrségre megkérdezni, hogy nem e tudnak esetleg valamit. Lehet be kéne vennem egy kis nyugtatót, de inkább lemondtam róla. Lebattyogtam a konyhába. Már mindenki ott ül. Mintha temetésre készülnénk olyan a hangulat, még Louis se viccelődik ahogy általában szokott. Ez kiakasztó. Kétségbe vagyok esve és ahogy látom nem csak én.
- Lassan induljunk a korházba – mondom mindenféle érzelem nélkül. Egyszerűen én ezt nem bírom. A srácok halkan felálltak nem szóltak egy szót se csak indultak kifele a bejárati ajtóhoz. A rendőrségig végtelen hosszúnak tűnt az út, pedig az órám szerint csak 10 perc volt. Hát nekem nem annyinak tűnt.
- Jó reggelt – köszönt Zayn a recepciósnak aki a bejelentésekkel foglalkozik.
- Jó reggelt! Miben segíthetek? – mosolygott ránk kedvesen. Meg tudtam volna folytatni. Minek van neki ilyen jó kedve, aztán leállítottam magam. Elvégre ő nem tudhatja, hogy nekünk mi bajunk van és hogy egy mosolygós arcot se látnék most magam körül. Na mindegy. Nem teszem szóvá.
- Azzal a seriffel szeretnénk beszélni aki a tegnap este eltűnt lány után nyomoz.
- Máris megkérdezem, hogy bent van e. Egy kis türelmet kérek – ha nincs bent én esküszöm üvöltök vagy széttörök valamit. Most annyira jó lenne egy kicsit törni és zúzni. Azt hiszem egy kicsit lenyugodnék tőle, de nem csináltam semmit csak türelmesen vártam.

Ada:

Mikor magamhoz tértem egy sötét helyen voltam. A kezem és a lábam össze volt kötözve. Ahogy jobban körülnéztem a beeső fényben úgy tűnt nekem mintha ez valamiféle kínzó kamra lenne. Láttam már ilyet a filmekben. Biztos csak hallucinálok vagy megint álmodok. Igen biztos, hogy ez az egész csak egy rémálom. Ekkor nyílt ki az ajtó. A hirtelen bevilágított fényben egy kicsit hunyorogtam, amíg hozzá nem szokott a szemem a sötéthez.
- Végre felébredtél – ezer közül is felismerem ezt a hangot. Csak nem ő rabolt el? De mégis miért? Én nem követtem el ellene semmit.
- Mi ez az egész Conor? – néztem rá egykori főnökömre. Én már az egészből semmit se értettem. Ekkor lépett be egy szőke hajú lány is akit szintúgy azonnal felismertem.
- Azt kérdezi, hogy mi ez az egész – néz rá Conor vigyorogva.
- Ó nagyon egyszerű. Miattad szakított velem Harry, csak egy kis bosszú. Ráadásul Conor is szeretne tőled valamit amit te önszántadból soha nem akartál odaadni neki, így kénytelen lesz elvenni erőszakkal. – még mindig nem értettem mit akarnak tőlem. Bár ahogy szétnéztem megállt bennem az ütő mert mellettem volt egy ágy aminek bilincs volt rögzítve mind a 4 sarkára. Mellette mindenféle eszközök korbács, mű pénisz és még rengeteg dolog amit én nem tudok, hogy micsoda.
- Na Conor csinálj vele azt amit akarsz. Én megkeresem Harry-t. Hátha szüksége van egy kis vigaszra. Rendben? – nézett rá a szőke hajú kígyó egykori főnökömre.
- Rendben van Ashley. Mi itt nagyon jól fogunk szórakozni, legalábbis én. – mikor a szőke hajú kígyó kiment Conor elindult felém. Nekem a számat egy sikoly hagyta el, de nem igazán hagyta, hogy sikoltozzak mert felrántott a földről és egy pofont kevert le. Innentől kezdve a szememből csak úgy ömlött a könny amíg ő odabilincselt az ágyhoz. Hiába rángatóztam vagy sikítottam. Nem nagyon érdekelte. Sokkal erősebb volt nálam és most ez lesz a vesztem.

Zayn:

Szomorúan indultunk el hazafele. Hiába voltunk itt a rendőrségen több órán keresztül, nem hozott eredményt. Ki vagyok bukva. Mit csinálnak ezek a tehetségtelen pöcsök? Mennyi ideig tart míg kiderítik, hogy ki vitte Adát. Addig fognak tökölni míg késő lesz. Én azt nem bírnám ki. Igaz, hogy még csak rövid ideje ismerem, de ő lett a legjobb barátom. Mikor hazaértünk egy fekete sport autó állt a házunk előtt. Amint megérkeztünk kipattant belőle Ashley és odarohant Harry-hez.
- Ashley te meg mit keresel itt? Most rád egyáltalán nincs türelmem – oltotta le nem éppen kedvesen Harry.
- Még mindig amiatt a kis liba miatt vagy ennyire elutasító? – valamiért úgy éreztem arra számított, hogy Ada nem lesz itt, bár lehet, hogy csak én képzelem be magamnak.
- Még egy szót szólsz és esküszöm olyat kapsz, hogy egy életre megemlegeted, pedig én még nem ütöttem meg nőt. Ne akarj te lenni az első – ezzel ment is be a lakásba. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elveszti az önuralmát. Bár ebben a helyzetben nem csodálkozom. Azt hiszem én is így reagáltam volna. Ashley feje elvörösödött majd beszállt a kocsiba és elviharzott. Mi csak bementünk, hogy megnyugtassuk Harry-t.

Ada:

Mikor magamhoz tértem már nem az ágyhoz voltam bilincselve, hanem a falhoz. Inkább nem is gondolok az elmúlt órákra. Egyszerűen borzalmas, hogy azért csinálja ezt az egészet mert akkor ott az étteremben nem voltam hajlandó lefeküdni vele. Épp ezen elmélkedtem mikor Ashley berontott.
- Miattad van minden – üvöltötte majd lekevert egy pofont. – miattad nem hajlandó engem Harry vissza fogadni – adott még egy pofont.
- Lehet, hogy van szeme és mikor rájött milyen egy kígyó vagy inkább menekült nehogy megmard! – mondtam neki amiért még egy pofont kaptam válaszul. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki még ha tudtam, hogy ezt nem fogom épen megúszni. Végül is nekem már úgyis mindegy.
- Mégis mit képzelsz te magadról? Ezt még nagyon meg fogod bánni. Azt fogod kívánni bárcsak halott lennél – ezzel a kezébe vette a korbácsot ami az ágy mellett volt.

Harry:

Mégis mit képzel magáról ez a nő? Azért jöttem be a házba mert féltem ha kint maradok akkor megütöm, bár lehet, hogy megérdemelte volna akkor talán többet nem venné az undorító szájára Ada nevét. Őt senki se merje sértegetni a jelenlétemben. A sötét szobámban feküdtem és csak Ada arcát láttam a szemem előtt. Mikor a rémálma után felébredt, vagy mikor boldogan ölelt magához mert oda adtam neki az édesanyja nyakláncát. Egyszer csak gondoltam egyet felálltam az ágyról és átmentem abba a szobába ahol az én szépségem aludt. Leültem az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Már patakokba folyt a könnyem. Nem foglalkoztam vele. Nagyon hiányzik az a lány.
- Nem tudtam, hogy más is van a szobában – halottam meg a hátam mögül Zayn hangját.
- Egyszerűen nem bírok aludni. Csak Ada jár az eszemben – válaszoltam el- el csukló hangon.
- Nekem is. Azért jöttem ide mert abban reménykedtem, hogy ez az egész csak egy rossz álom és mikor átjövök Ada itt fekszik az ágyban és békésen alszik – ülte le mellém Zayn. Láttam, hogy ő is sírt. Többet egyikünk se szólt egy szót se csak ültünk egymást mellett és néztük az üres ágyat. Igaza van Zayn-nek. Jobb lenne ha kiderülne, hogy ez az egész csak rémálom és jobb lenne, ha bármelyik pillanatban felébredhetünk. Az lenne a legjobb, de sajnos ez nem fog bekövetkezni.