2013. augusztus 13., kedd

42. fejezet: Beszélnünk kell



42. fejezet: Beszélnünk kell


- Mi történt? – vette végül a bátorságot Niall és megkérdezte. – mindenki visszafojtott lélegzettel várta a választ.
- Minden rendben van. – mosolyodott el végre az orvos. Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Miért állt le a szíve, ha jól sikerült a műtét? – erre én is kíváncsi voltam.
- Mi sem tudjuk. El kell végeznünk még egy pár vizsgálatot, hogy rájöjjünk ennek az okára. Viszont ahhoz fel kell ébrednie.
- Visszamehetünk hozzá? – még egyszer meg akartam nézni mielőtt haza megyünk.
- Inkább ne. Sok pihenésre van szüksége. Majd holnap megint bemehetnek hozzá. Rendben van? – nehéz szívvel, de rábólintottam. Csendesen indultunk vissza a házunkhoz. Senkinek nem volt kedve beszélgetni. Olyan volt, mint ha nem is mi lettünk volna. Úgy járkáltunk, mint az élő halottak. Még Louis se hülyéskedett, hogy oldja a feszültséget. Nem akartam arra gondolni, hogy mi történt volna, ha nem megyek be a szobájába. Ő lett a legjobb barátom és nem tudom, hogy bírnám ki nélküle. Rövid idő alatt sok mindent elmondtunk egymásról. Rengeteg titkát tudom és ez fordítva is igaz. Olyan közel engedtem magamhoz, amit a fiúkkal is csak hónapokkal később tudtam megtenni. Nem is tudom, hogy mi lesz velem, ha nem ébred fel többet. Szinte még csak most kezdte el az életét.
Louis:
Egyszerűen nem tudtam még mindig elhinni azt, ami történt. Miért vett be annyi gyógyszert Ada? Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hülyeséget képes csinálni. Éreztem, hogy feszült köztünk a hangulat Ada miatt, de semmiképp nem tudtam rávenni magamat, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget. Pedig általában a vicceimmel én szoktam ezt megoldani. Most nem éreztem úgy magam, hogy tudjak viccelődni. Nagyon megszerettem a törpét. Remélem nem lesz semmi baja. Már csak azért is mert szörnyű nézni ahogy Harry szenved. Most is itt kullog mellettem és folyik a szeméből a könny. Majd megszakad érte a szívem. Még soha nem láttam, hogy egy lány miatt sírna. Ada már csak ezért is különleges. Sikerült elérnie azt, amit még senkinek. A szívtipróból egy érző szívű fiút csinált. Én ennek örültem, de közben aggódtam is miatta, mert ha Ada most esetleg meghall, félek, hogy abba Harry bele fog bolondulni.

Harry:
Örültem, hogy mikor kijött az orvos nem azt közölte, hogy elvesztettük őt. Nagyon be szerettem volna menni hozzá, de az orvos nem engedte. valahol nem is bántam, mert féltem, hogy akkor nem fogok tudni onnan kijönni. Amint hazaértünk felrohantam a szobámba és becsuktam az ajtót. Most nem akartam senkivel sem beszélni. Azt sajnálom a legjobban, hogy nem mondtam meg Adának mit érzek iránta. Az a legrosszabb, hogy még veszekedtem is vele Dottie miatt. Hogy lehettem ilyen bolond? Már magam sem értem. Halk kopogtatást hallottam.
- Gyere – szóltam ki halkan. Bárki is az remélem, nem marad, soká mert semmi kedvem beszélgetni. Magamban szeretnék lenni.
- Jól vagy Harry? – hallom meg magam mellől Louis hangját. Erre felkaptam a fejem.
- Ne aggódj Louis. Jól vagyok, csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni. – próbáltam finoman az értésére adni, hogy most hagyjanak egy kicsit békén.
- Megértelek. Akkor én nem is zavarok tovább – ezzel ki is fordult a szobámból. Én csöndben feküdtem tovább az ágyamon. Éreztem, hogy egy könny szökik le az arcomon, de nem foglalkoztam vele. Hogy lehet ezt a fájdalmat kibírni? Életemben először vagyok szerelmes és ez egy kicsit megijeszt hisz eddig csak egyik kaland után jött a másik, de most olyat érzek egy lányt iránt, amit még soha. Azt akartam, hogy az enyém legyen, de még mielőtt ez megtörtént volna, máris elveszítem. Szinte beleőrültem a gondolatba. Másnap reggel kimerülten ébredtem. Nem aludtam egész éjszaka semmit, ami szerintem nem is annyira meglepő tekintve, hogy életem szerelme élet és halál között fekszik a kórházban. Lementem a konyhába egy pohár vízért. Már mindenki ott volt. Úgy látszik, senki sem tud aludni.
- Akkor indulhatunk – szólalt meg Zayn. Én csak bólintottam a többiekkel együtt. Halkan elindultunk. Úgy látszik szokásukká vált, hogy nem szólunk egymáshoz. A kórházban megkerestük az orvost. Nagy meglepetésünkre széles mosollyal üdvözölt minket. nem értettem, hogy miként képes így mosolyogni miközben az egyik betege épp félholtan fekszik a kórteremben.
- Nagyon jó hírem van uraim. A kisasszony felébredt – amint ezt kimondta a szívem kihagyott egy ütemet. Nem akartam elhinni. Biztos csak hallucinálok, de nem csak én voltam így vele. Mind az öten úgy meredtünk az orvosra, mint aki megbolondult.
- Akarják látni – erre mindenki felélénkült.
- Igen – vágtuk rá kísértetiesen egyszerre. Az orvos ezen felnevetett majd még mindig jó kedvűen mutatta az utat, mert már egy másik szobában helyezték el Adát. Amint beléptünk megpillantottam amint ott ül az ágyán és valamit dúdol. Szinte egyszerre rohantunk oda és öleltük meg. Ő nevetve vissza ölelt. Nem akartam elhinni, hogy nincs semmi baja.
- Miért csináltad ezt magaddal? – kérdezte egy idő után Zayn. Már mindenki lenyugodott és most csendben beszélgettünk.
- Nem direkt volt. Annyira el voltam merülve a gondolataimban, hogy már csak akkor vettem észre mikor a fél doboz kiürült. Szólni akartam neked, de akkor hirtelen rosszul lettem és innen nem emlékszem semmire.
- Soha többet ne csinálj ilyet – öleltem magamhoz. Úgy éreztem, hogy most kell, neki elmondanom mit érzek iránta. Az örömöm, hogy felébredt határtalan és épp ezért mindent el akartam neki mondani, hogy tudja, ha ő nem is viszonozza, az érzelmeimet én mindig ott leszek neki.
- Fiúk nem lenne baj, ha Adával beszélnék egy pár szót négy szem, közt? – fordultam most a srácok felé. Ők csak buzgón elkezdtek bólogatni majd kimentek. Ada kíváncsian fürkészte az arcom.
- Tudod most, hogy itt vagy olyanra is rájöttem, amit nem gondoltam volna, hogy velem valaha is meg fog történni. – kezdtem bele nagy sóhajtással és leültem az ágy mellett álló székbe.
- Mire jöttél rá? – kérdezte ártatlanul. Istenem olyan édes volt. Legszívesebben megcsókoltam volna. Az egész testemben kellemes bizsergést éreztem, ahogy rám mosolygott. Vajon mit fog szólni a vallomásomhoz? Megijed majd tőle?
- Arra jöttem rá … - nagy levegőt vettem. Úgy éreztem, hogy elhagy az erőm és a bátorságom.
- Igen? – nézett kíváncsian a szemembe. Úr isten milyen szép szemei vannak.
- Arra jöttem rá, hogy én téged mindennél jobban szeretlek.

2 megjegyzés:

  1. Áááhhh!! ÚrIsten, végre. De jó *-* :D
    Nagyon jó a blogod, imádom olvasni és hivatalosan is a kedvenceim közé tartozik!! :))
    Sies a folytatással :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik!
      Holnap már hozom is a folytatást! :)

      Törlés