2013. november 24., vasárnap

70. fejezet: Meg tudsz bocsátani?


70. fejezet: Meg tudsz bocsátani?
  Dotti egy ideig nem szólt semmit, csak ellenségesen méregette Harryt amin nagyon meglepődtem mivel eddig azon volt, hogy elcsábítsa. Mire fel az a nagy változás? Nem ismerek rá. Eddig mindig engem szúrt ki és nézett rám úgy mint egy undorító csúszómászóra, de most úgy látszik, hogy az új áldozata Harry lesz, de én ezt nem fogom hagyni, ezért megismételtem Harry iménti kérdését.
- Mit keresel itt? - a hangom nyugodt és hideg is egybe, de ezzel legalább magamra vontam Dottie figyelmét. Már nem Harryt tüntette ki a figyelmével, hanem teljesen rám figyelt és amin meglepődtem, hogy nem gúnyosan, hanem megszeppenve. Mi lelte ezt a nőt? Nem értek az egészből, de végre szólásra nyitotta a száját.
- Beszélni szeretnék veled - ezt olyan halkan mondta, hogy alig hallottam a bent lévő zenétől, de ettől függetlenül hallottam és a jelek szerint Harry is mert egyre erősebben szorítja a derekamat. Megnyugtatóan megszorítom a kezét, amitől egy kicsit enyhül benne a feszültség.
- Mégis, miről akarsz, te velem beszélni? - néztem most ismét Dottiera. Zavartan elkapta a tekintetét és inkább a cipőjét kezdte el vizsgálni, ami egyáltalán nem jellemző rá. Most már nagyon kíváncsi voltam, hogy mégis mit akarhat.
- Kérlek, hadd beszéljek veled
- Nem - fakadt ki végül Harry hangosabban mint kellett volna. Néhány vendég felfigyelt a hangoskodásra és felénk fordult. próbáltam úgy tenni mintha minden rendben volna, de Harry még csak meg sem erőltette magát, éppen ezért nem sok eredménye volt a próbálkozásomnak - Nem akarom, hogy beszéljél vele. Eléggé megkeserítetted már így is az életét. Nem? Mit akarsz még tőle? - egyet kellett ebben értenem Harryvel és a jelek szerint Dottie is egyet értett vele mert megint a cipőjét kezdte el vizsgálni, ahelyett, hogy a szemembe nézett volna.
- Kérlek - nézett most fel megint. Harry már nyitotta volna a száját, hogy megint tiltakozzon, de gyorsan megelőztem mert már igazán fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit akarhat tőlem ez a nő.
- Rendben - éreztem, hogy Harry megfeszül és azt is tudtam, hogy most nagyon dühös, mert úgy érzi kirekesztem, éppen ezért folytattam - De csak akkor beszélek veled, ha Harry is jelen lehet - nekem is rosszul esne, ha csak úgy lelépne valakivel és közölné velem, hogy most ne gyere be, mert beszélni akar velem, éppen ezért nem akarom, hogy Harry bármi ilyet érezzen. Nem akarom veszekedéssel kezdeni a házasságunkat. Szerencsére Harry feszültsége egy kicsit enyhült mikor közöltem, hogy azt szeretném, hogy ő is jelen legyen.
- Oké - közölte most már flegmábban Dottie, amire egy kicsit felvontam a szemöldökömet jelezve, hogy nem értem mi a problémája. Nem is szólalt meg többet egészen addig, míg Harry és én be nem vezettük egy csendesebb szobába, ahova már nem hallatszott annyira a zene és lehetett érteni egymás szavát. Egy darabig csak álltunk egymással szemben, mire végre kinyitotta a száját és beszélni kezdett.
- Bocsánatot szeretnék kérni - annyira ledöbbentem, hogy meg sem bírtam szólalni. Jól hallottam. Bocsánatot akar kérni? Ennyi év után?
- Te..Tessék? - találtam meg végre a hangomat, hogy válaszolni tudjak mielőtt még azt hiszi, hogy megnémultam. Nem akarok előtte gyengének látszani, de azt nekem is el kell ismernem, hogy a hangom nem éppen sikerült úgy ahogyan szerettem volna.
- Szeretnék bocsánatot kérni - ismételte meg az előbb elhangzottakat, de ezúttal hangosabban. Még mindig nem hittem a fülemnek mivel nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az a nap mikor Dottie bocsánatot fog kérni tőlem. Ez az egyet sosem gondoltam volna. Elvégre miért kér tőlem bocsánatot? Mióta csak ismerjük egymást gyűlölt. Az eleinte meglepettségem, a haragba kezdett átváltani. Mégis mit képzel ez magáról? Évekig megalázott, gúnyolt és kinevetett. Minden adandó alkalmat megragadott rá, hogy tönkre tegye az életemet. Most meg egyszerűen idejön bocsánatot kérni? Kezdem úgy érezni magamat mint egy szappanoperában.
- Tudom, hogy sok gonoszságot elkövettem, de úgy érzem megérdemlek még egy esélyt és.. - elég. Itt telt be a pohár. Nem tudom tovább hallgatni. Most volt elég.
- Hogy merészeled? - vágtam bele a mondókájába. - Évekig lenéztél, megaláztál. Minden adandó alkalommal megsértettél. El akartad venni tőlem Harryt, csak hogy fájdalmat okozz nekem, pedig tudtad, hogy érek iránta valamit, még ha akkor nem is voltunk éppen együtt. És amit soha nem fogok neked megbocsátani azaz, hogy kihoztátok az apámat a börtönből. Te egy utolsó kis kígyó vagy aki nem érdemel második esélyt senkitől és teljes szívemből kívánom, hogy átéld azt amit én éltem át életem során. Azt kívánom, hogy százszorosan kapd vissza.
- Hogy me... - mielőtt még gondolkozhattam volna a tenyerem a arcán csattant. Ezután kirohantam a szobából mert ezek után nem tudtam Harry szemébe nézni. Ez most komolyan én voltam? Nem ismerek magara. Még soha senkit nem ütöttem meg ezelőtt. Berohantam a Harryvel közös szobánkba és leroskadtam az ágyra. Nem sokkal később halkan nyílt az ajtó és Harry lépett be rajta. Lehajtottam a fejemet, mert nem mertem a szemébe nézni. Harry nagyot sóhajtott, majd leült mellém az ágyra.
- Sajnálom - szólaltam meg egy kis idő múlva. Nem tudom miért, de késztetést éreztem rá, hogy bocsánatot kérjek tőle. Nem akartam, hogy haragudjon rám. Azt nem bírnám ki.
- Nem kell bocsánatot kérned. Teljesen megértelek - erre muszáj volt felemelnem a fejemet, mert bizonyosságot akartam, hogy tényleg igazat mond, de nem kellett kételkednem, mert Harry szemében sok mindent láttam, de haragot semmiképp. Inkább mulattatta ez az egész helyzet. - Igazság szerint nagyon élveztem, hogy bemostál neki. Én is megtettem volna, de az nem lenne szép mert én jóval erősebb vagyok nála. Nem de? - kissé elpirultam szavaitól, de azért bólintottam.
- Akkor biztosan nem haragszol?
- Persze, hogy nem, te kis butus - húzott magához és jó szorosan megölelt - Gondolod, hogy nem állnék ki a feleségem mellett, mert az vagy és én mindentől és mindenkitől megvédelek ezentúl, de jó volt látni, hogy azért te is meg tudod vívni a saját harcaidat. Megérdemelte azt a pofont - kacsintott rám, amitől végre megkönnyebbültem. Szerencsére nem következett be az amitől féltem. Harry nem haragszik, inkább büszke rá, amitől nagyon boldog vagyok.
- Nem megyünk vissza táncolni? -álltam fel az ágyról és nyújtottam Harry felé a kezemet. Harry kicsit meglepődött a hirtelen hangulatváltozásomtól, de azért nevetve megfogta a kezemet és ő is felállt.
- Persze kicsim. Neked bármit - ezzel kihúzott a szobából, vissza a tömegbe.

2013. november 17., vasárnap

69. fejezet: Esküvő, s nagy meglepetés

Már csak 3 rész+ epilógus lesz! Jó olvasást! :) Remélem elnyeri a tetszéseteket ez a fejezet!


69. fejezet: Esküvő, s nagy meglepetés

Miután bejelentettük a fiúknak, hogy Harry és én eljegyeztük egymást belekezdtek a szervezésbe. Jóformán ki sem kérték semmiben a véleményünket. Egyszerűen csak eldöntötték, hogy az úgy lesz és kész. Nekünk semmi beleszólásunk nem volt, egészen addig míg Harry ki nem akadt. Megmondta a fiúknak, ha nem állnak le akkor még az esküvőre sem engedi, hogy eljöjjenek. Én tudtam, hogy csak blöfföl mert előre figyelmeztetett, hogy ezt fogja mondani, de úgy látszik a fiúknál hatásos volt, mert ezután már a mi véleményünket is kikérték és nem csináltak úgy mintha az ő esküvőjüket készítették volna elő. Még szerencse, hogy Harry beszélt velük mert kezdtem úgy érezni, hogy nem is az én esküvőm lesz hanem a fiúké. Miután Harry beszélt a fiúk fejével, minden boltot végig jártunk. Belevetettük magunkat a szervezésbe. Ami azt illeti, nagyon izgultam már a nagy nap miatt. Nem győztem kivárni, de nem csak én. Harry legalább olyan izgatott volt mint én, egyfolytában azt hajtogatja mennyire szeretne már elvenni feleségül. Ezeken mindig jót derülök, de egyben nagyon jó hallani, hogy ennyire várja már, hogy egy életre összekössük az életünket. Sok mindenen mentünk már keresztül és sok akadály volt előttünk, legfőképpen a múltam árnyai, de most már mindennek vége. Új életet kezdtünk és már nem akarok gondolni arra, hogy mi lett volna akkor ha nem ismerkedem meg Harryvel. Igazság szerint pár hónappal ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy valaha férjhez fogok menni. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy mind a kettőnket túl fiatalnak gondolom, de szeretem Harryt és nem szeretném elveszíteni. megismerkedtem Harry szüleivel akik rögtön a szívembe lopóztak. Annyi kedvességgel és szeretettel fogadtak, hogy majdnem elsírtam magamat. Jó érzés volt, hogy nem hitték azt, hogy elveszem tőlük Harryt. Sok olyat hallottam már, hogy éppen ezért nem szeretik meg az anyák a fiúk barátnőjét, mert azt hiszik, hogy majd elveszik tőlük, de szerencsére Annie nagyon rendes volt velem és nem éreztette azt, hogy nem tartozom a családhoz, éppen ellenkezőleg.
Végre valahára elérkezett a nagy nap. Izgatottan keltem fel az ágyból. Szokásomhoz hívem Harryhez fordultam volna, de ekkor eszembe jutott, hogy Zayn kijelentette, hogy az ifjú jegyespár nem aludhat együtt az esküvő előtti napon mert az szerencsétlenséget hoz. Éppen ezért nem láttam Harryt tegnap délután óta. Ő egy közeli hotelban szállt meg, hogy hamar odaérjen majd a templomba. Elindultam a fürdőszoba felé, hogy lezuhanyozzam és ezzel is megnyugtassam az idegeimet. Ahogyan közeledett az esküvőm időpontja egyre idegesebb lettem. Beálltam a zuhany alá és megengedtem a jó forró vizet. Fél órán belül lezuhanyoztam, megmostam a hajamat és felöltöztem. Ahogy végeztem kopogtattak a fürdőszoba ajtaján.
. Itt van a manikűrös. Siess - kiáltott be az ajtó túloldaláról. Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörbe, majd miután elégedett voltam az eredménnyel kiléptem a szobából ahol egy barna lány pakolta ki éppen a cuccait a táskából.
- Szia - nyújtottam felé a kezemet. Annyira megijedt a hirtelen hangtól, hogy ijedtében ugrott egyet. Ezen csak mosolyogni tudtam, de nem nevettem fel hangosan mert nem igazán akartam zavarba hozni. Miután bemutatkoztunk neki is állt a munkának. Miközben csinálta a körmömet tök jól elbeszélgettünk. Mire végzett egészen megkedveltem ezt a lányt. Amint elment jött a fodrász és ez így ment egész nap. Tucatjával jöttek az emberek, hogy felkészítsenek az esküvőre. Pár óra elteltével az esküvői ruhámban, új frizurával néztem bele a tükörbe. Nem ismertem magamra.
- Gyönyörű vagy - jött be a szobába Zayn. Azt hiszem nem túlzok mikor azt mondom, hogy az álla a padlót verdeste. Örültem, hogy ilyen hatást váltok ki belőle, mert ha neki tetszem akkor egészen biztosan Harrynek is fogok. Legalábbis nagyon remélem, mert megszenvedtem ezért a külsőért. - Mehetünk? - bólintottam mire Zayn megfogta a kezemet és kivezetett a házból. Megkértem Zayn, hogy vezessen be mivel ha úgy vesszük nincsen apám aki az oltárhoz vezethetne. Harry után pedig Zayn áll hozzám a legközelebb.Harry is helyeselte, hogy őt kérjem meg. Az elején mikor megismerkedtünk folyton féltékeny volt Zaynre mert ilyen jóban van velem, de szerencsére ez már elmúlt és felfogta, hogy mi csak barátok vagyunk és mindig azok is voltunk. Ez sosem volt másképp. Végre odaértünk a templomhoz, ahol már minden barátunk és családtagok összegyűltek. A legtöbbje Harrynek az ismerőse, mivel én nem sok mindenkit ismerek, de azért akad egy barátom akit én szintén meghívtam. Mayának már elég szépen kikerekedett a pocakja, de őt ez egyáltalán nem zavarja. Boldogan jön oda hozzám és megölel.
- Gratulálok - mondta mosolyogva. Igazság szerint, ha minden igaz akkor Mayának is nemsokára lesz az esküvője, ugyanis amíg én Harryvel elutaztam, ő bepasizott és úgy tűnik a srácot egyáltalán nem érdekli, hogy más férfitól terhes.
- Köszönöm - súgtam vissza, mielőtt még besétáltam volna Zayn mellett a templomba. Amint beléptünk mindenki felállt és felénk nézett, de én nem láttam senki mást csak Harryt. Ahogyan néz azzal a gyönyörű szemével, egyszerűen nem bírok neki ellenállni. Zayn és én végre odaértünk az oltárhoz, ezért a pap elkezdte az esketést. Én az egészből jóformán nem hallottam semmit mert csak Harry létezett nekem, minden más körülötte megszűnt létezni számomra.
- Házastársaknak nyilvánítom magukat. Megcsókolhatja a menyasszonyt - fejezte be végül a pap, mire Harry odahajolt hozzám és megcsókolt. A templomban tapsvihar tört ki.

Miután a pap hivatalossá tette a kapcsolatunkat és immár Harry felesége vagyok ezért a fiúk házában nagy lagzit csaptunk. Annyi ember volt, hogy alig lehetett elférni, de azért mindenki nagyon jól érezte magát. Buliztunk, ettünk, ittunk és táncoltunk. Rengeteg gratulációt kaptunk az este folyamán ami ha úgy vesszük nagyon jól esett, de jó lett volna már Harryvel egy kicsit kettesben lenni.
- Nem megyünk ki egy kicsit a kertbe? - súgtam Harry fülébe. Harry nem szólt semmi, csak bólintott, majd megfogta a kezemet és kihúzott a tömeg kellős közepéből, egyenes a kertbe.
- Most már jobb? - mosolygott rám Harry, amivel megmutatta édes kis gödröcskéit. Nagyon jól tudta, hogy miért akarok kijönni a kertbe ezért meg sem próbálom letagadni. Úgyis felesleges lenne.
- Jobb - hajoltam közel hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem bírtam most már magammal, szükségem voolt rá, az érintésére és arra, hogy egy kicsit kettesben legyünk. Egyre szenvedélyesebben csókolóztunk mikor valaki megköszörülte a torkát magunk mögött. Ijedten húzódtam el Harrytől. Niall zavartan vakarta a tarkóját és egyik lábáról a másikra állt zavarában.
- Mi a baj Niall? - kérdeztem meg végül mikor láttam, hogy milyen komoly a tekintete. Most már Harry is jobban figyelt sz ír fiúra mert Niallnél nem megszokott, hogy valami miatt szomorkodjon. Főleg nem egy ilyen napon.
- Van itt valaki aki beszélni szeretne Adával - kezdett nagyon rossz előérzetem lenni.
- KI az? - kérdezte Harry mielőtt még én reagálhattam volna. Meg kell szoknom, hogy ezentúl mindent meg kell osztanom Harryvel.
- Dottie - amint kimondta ezt a nevet mind a ketten megdermedtünk. Jól hallottam? Mit keres itt? És ami a legfontosabb mit akarhat tőlem? Mindig is utált és nekem sem volt a szívem csücske, soha. Most mégis beszélni akar velem? Miért pont ezen a napon? Azt hittem, hogy semmi sem ronthatja el a kedvemet, de úgy látszik tévedtem. Nem, parancsoltam magamra. Egy ilyen jelentéktelen személy nem ronthatja el életem legfontosabb napját.
- Beszélek vele - törte meg a csendet Harry - Te várj meg itt - intézte most hozzám a szavait, de én tagadóan megráztam a fejemet.
- Veled megyek - Harry látta rajtam, hogy nem fogom meggondolni magamat, ezért beleegyezően bólintott, majd megfogta a kzemet és elindultunk Niall után. Amint megláttuk Dottiet Harry egész teste megfeszült. Csendben méregettük egymást, míg Harry meg nem törte a zavaró csendet.
- Te meg mit keresel itt?

2013. november 13., szerda

Verseny eredmény

Drága olvasóim! Most nem résszel érkeztem, hanem jelentkeztem egy versenyre és első helyezést értem el amivel nagyon boldoggá tettek :) Vasárnap hozom az új részt. Addig is puszi :)

2013. november 10., vasárnap

68. fejezet: Igen vagy nem?

Drága olvasóim! Ne haragudjatok, de ez a rész egy kicsit rövid lett, de azért remélem tetszik. Viszont hozok egy rossz hírt is már csak 4 rész + epilógus lesz és már be is fejeztem a történetet. Nagyon fog hiányozni, hogy írjak, de semmi sem tart örökké. Még annyit szeretnék, most. hogy már a blog vége felé tartunk írjatok már egy—két kommentet. Nagyon örülnék neki és szeretném tudni, hogy mit gondoltatok az eddigi részekről. Nem hiszem, hogy olyan nagy kérés ez. Na mindegy nem is fecsérlem tovább a szót. Jó olvasát a részhez. Puszi :)



68. fejezet: Igen vagy nem?

Azon tépelődtem miközben mélyen zöld szemébe nézek, hogy megmerjem-e osztani vele az elméletemet. nem akarom megsérteni, de egyben azt sem szeretném, ha esetleg később olyan fájdalmat okozna nekem, amit később nem tudnék mivel gyógyítani. Attól félek a legjobban, hogy akkor ha Harryvel szétmegyek, elveszítem Zaynt is, mert ő Harry barátja és akkor megint egyedül lennék, de azt már nem tudnám végig csinálni. Éppen ezért nem mondtam semmit Harrynek csak hátat fordítottam és bementem a fürdőszobába. Egy forró zuhany most jót fog esni. Harry egy darabig még dörömbölt az ajtón és kérlelt, hogy engedjem be, de erős maradtam és inkább kinyitottam a csapot, ezzel legalább tompítottam Harry hangját. Beálltam a zuhany alá, de rögtön fel is szisszentem, mert olyan forró volt, hogy égette az egész bőrömet. Legalább fél órát álltam a zuhany alatt, míg arra az elhatározásra jutottam, hogy nem tudom tovább halogatni a beszélgetést Harryvel. Meg kell tudnom mit jelentek neki pontosan. Eddig csak játszott volna vagy tényleg komolyak az érzelmei?  Kiléptem a zuhany alól, felvettem egy fürdő köpenyt és kiléptem az ajtón. Harry kétségbeesett arccal nézett maga elé, de mikor meghallotta az ajtó nyílását felkapta a fejét.
- Úr isten Ada már kezdtem aggódni –rohant oda hozzám, de mielőtt még megölelhetett volna, gyorsan hátrébb léptem. Mozdulatomat észrevéve erőtlenül lehanyatlott a keze.
- Miért sírsz? – éreztem a hangjában a bánatot és az értetlenség keverékét. – Kérlek, szólalj már meg – kezdett el könyörögni. A szeme már nedvesen csillogott mire végre rá tudtam magamat venni arra, hogy megszólaljak.
- Szeretném tudni – itt elakadtam, mert a torkomba gombóc keletkezett, ami gátolt abban, hogy befejezzem a mondatot. Harry tekintete bíztatott, hogy folytassam ezért sikerült annyi erőt vennem, hogy be tudjam fejezni a mondatot. – miért mondtad azt, hogy könnyen megkaphatod azt, amiről ő csak álmodhat? Ennyit jelentene neked ez az egész? – a mondat végére elcsuklott a hangom, de Harry így is megértette, hogy mit akarok ebből kihozni.
- Úr isten Ada, dehogyis. Azért mondtam neki, mert fel akartam idegesíteni. – kezdett el magyarázkodni – Én nagyon szeretlek téged, ezt el kell hinned nekem – ölelt magához mielőtt még tiltakozhattam volna. Válaszolni akartam, de mielőtt még megszólalhattam volna elengedett és a párnához lépett – Ezt a vacsora végeztével akartam neked oda adni, de elérkezettnek látom az időt, hogy most adjam oda – jött oda mellém hátra tett kézzel. Nagy meglepetésemre Harry térdre ereszkedett előttem és feltartotta azt a kezét, amit eddig a háta mögé tett. Ékszeres doboz volt a kezében, amit most kipattintott és felém nyújtotta – Hozzám jössz feleségül? – azt hittem ott helyben elájulok. Harry el akar venni feleségül? Ezt nem hiszem el. Ilyen egyszerűen nincsen. Annyira meghatódtam, hogy nem bírtam megszólalni. Szememből patakokban kezdtek el folyni a könnyek, amitől Harry megint pánikba esett, felállt és átölelt, amit ezúttal hagytam neki. – Miért sírsz? Nem akarsz hozzám jönni? – heves fejrázásba kezdtem, hogy kifejezzem nem azért sírok, de Harry félre értette a mozdulataimat és olyan fájdalom ült ki az arcára, hogy még az én szívem is belesajdult. Nem is szólalt meg többet csak odament az ágyra és lerogyott rá. olyan lassúak voltak a mozdulatai, hogy igazán elkezdtem aggódni. Épp arra készültem, hogy elmondom neki, mindennél jobban szeretem és szeretnék a felesége lenni, de mielőtt még kinyitottam a számat Harry dühösen felpattant az ágyról és elindult az ajtó felé.
- Harry, hova mész? – találtam meg végre a hangomat. Az ajtóból még visszafordult és fájdalmas képpel mért végig.
- Éppen most utasítottál vissza. Szerintem nincs többé miről beszélnünk – jeges rémület kúszott végig a gerincemen. Nem tudtam neki válaszolni, mert gyorsan kilépett a folyosóra és becsapta az ajtót. Másodpercek múlva feleszméltem és utána rohantam. Mikor kiértem Harry már a liftnél volt.
- Harry – kiáltottam utána. Hangom hallatán azonnal megfordult és érdeklődve nézett rám. Szerintem nem számított rá, hogy utána jövök, de most mindez nem számított. Nem hagyhatom elmenni mikor ő életem értelme. Ha ő elmegy, én abba belehalok. Ahogy végre beértem a nyakába ugrottam. – Félreértettél Harry. Nem azért ráztam a fejemet, mert nemet mondtam. Teljesen más volt az oka. Kérlek, ne menj el. Szeretlek – suttogtam bele a nyakába.  Csak remélni mertem, hogy nem taszít el magától, de úgy tűnik felesleges volt az aggodalmam, mert jó szorosan magához ölelt.
- Egyetlen kérdésemre válaszolj – nézett bele mélyen a szemembe. Megvárta, míg bólintok, csak azután kezdett el beszélni – Igen vagy nem? – éreztem, hogy visszatartja a lélegzetet és úgy várja válaszomat.
- Igen – csókoltam meg gyengéden. Válaszom hallatán karjai közé kapott és megpörgetett. Éppen akkor érkezett meg a lift és egy házaspárt szállt ki belőle. Még hallottuk, hogy motyogják milyen tiszteletlenek a fiatalok, mert a folyosón ölelkeznek. Erre mindketten elkezdtünk nevetni, amit csak egy rosszalló szemöldökráncolással díjazott, de nem foglalkoztunk vele többet. Visszamentünk a szobánkba.
- Mi lenne, ha mégsem mennénk, sehova hanem rendelnénk valamit – kérdezte miközben magára húzott a kanapén.
- Én benne vagyok.
- Mit kívánsz? – vette el az asztalról az étlapot, amit nagy koncentrálással kezdett el tanulmányozni.
- Kínait. Olyan régen ettem, még mikor anya élt – adtam a homlokára egy puszit. Miután kimondtam csak akkor jöttem rá, hogy már nem is szomorodom el ha szóba jön az édesanyám. Úgy látszik, tényleg kevesebb terhet cipelek és késznek érzem elengedni a múltat, amit nagy részben Harrynek köszönhetek.
- Akkor lesz kínai. Én még nem ettem, mert anyáék nem szeretik, de ha te szereted, akkor rossz nem lehet. Legalábbis nagyon remélem – megint elkezdtünk nevetni és így telt az egész este. Bohóckodtunk, viccelődtünk, játszódtunk, ettünk és tévéztünk. Olyan tökéletes este volt és nem is akarok belegondolni, ha Harryvel nem találkozom, ki tudja mi történt volna. Úgy érzem, végre valahára sínbe kerül az életem. Megtaláltam azt az embert, akivel le szeretném élni az életem és találtam egy olyan barátot, akire mindig számíthatok. Van munkám és csodálatos jövőre kínálkozik az életem. Kell ennél több? Ez volt az utolsó gondolatom mielőtt Harry szenvedélyesen megcsókolt.

2013. november 3., vasárnap

67. fejezet: Megkönnyebbülés



67. fejezet: Megkönnyebbülés

A sorokat olvasva még a vér is meghűlt az ereimben. Azt hittem, hogy ennek már vége van, és végre biztonságban érezhetem magamat, de úgy látszik nagyon nagyot tévedtem. Soha nem fog békén hagyni, nem lesz tőle nyugtom egészen addig, míg meg nem kapja azt, amit akar. Ráadásul szegény Harry ennek az egész kavalkádnak pont a kellős közepében van benne. Ez zavar a legjobban, hogy azaz egyetlen személy, aki számomra a legfontosabb veszélyben van, és ha valami baja esne, én azt nem bírnám ki. Talán az lenne a legjobb, ha elhagynám Harryt és önként mennék oda ahhoz az emberhez, aki az apámnak vallja magát.
- Mi a baj kicsim? – jött mögém Harry boldogan. Gyorsan eldugtam a levelet, de túl lassú voltam, mert Harry már észrevette, hogy van valami a kezemben – Mit rejtegetsz előlem? – kérdezte most már elkomolyodva. Mielőtt még bármit is reagáltam volna a hátam mögé nyúlt és kikapta a kezemből azt az apró papírt. Néztem az arcát miközben elolvassa a nekem szánt irományt. Arca egyre jobban kezd elsötétülni miközben a sorok végére ér. Egy ideig még bámulta a papírt majd szép lassan felemelte a tekintetét és gyönyörű szép íriszét az enyémbe fúrta.
- Nem akartad elmondani nekem? – kérdezte meg végül dühös hangon. Tudtam, hogy ez lesz ez is az egyik oka, hogy nem mutattam meg neki rögtön, a másik meg az, hogy nem akarom ezzel is terhelni. Elég gondja van már így is.
- Nem akartam, hogy aggódjál – a torkomban már egyre nagyobb volt a gombóc. Nem akartam, hogy haragudjon rám, de azt sem szerettem volna, hogy aggódjon miattam. Túl sok mindenen mentünk már keresztül és úgy vélem, hogy végre valahára kijár nekünk is a boldogság. Félek, hogy a múltam árnyékától soha nem tudok majd szabadulni és ez a kapcsolatunkra is örökké rányomja a bélyeget.
- Akkor sem kellett volna előlem eldugnod a levelet – húzott magához. Gyengéden hozzá érintette ajkait az enyémhez, amitől még a térdem is elgyengült – Megoldjuk – suttogta bele ajkaimba – Kitalálunk valamit. Megígérem – ettől a pár szótól olyan megkönnyebbülés vibrált végig az egész testemen, mint még soha.
- Szeretlek – csókoltam meg gyengéden. Éreztem, hogy szavaimra erősödik a szorítása. Annyira szeretem ezt az embert, mint még soha senkit. Először életemben azt éreztem, hogy tartozom valakihez.
- Én is szeretlek – válaszolt végül, majd elengedett és oda lépett a telefonhoz.
- Kit hívsz? – kérdeztem meglepetten miután láttam, hogy elkezdi nyomkodni a telefon képernyőjét, ami azt jelentette, hogy éppen hívni készül valakit.
- A rendőrséget. Amit meglátják ezt a cetlit, biztosan nem fogják sokáig szabad lábon hagyni azt a gazembert – olyan gyűlölet csengett ki a hangából, hogy még én is megborzongtam tőle. Viszont ha őszinte akarok lenni meg tudom érteni. Ugyanolyan gyűlöletet érzünk az állítólagos apám iránt és ez megkönnyebbüléssel tölt el, mert Harry ezzel is jelzi, hogy mennyire fontos vagyok neki. Míg beszélt addig odaléptem az ágyhoz és elterültem rajta. Amint Harry befejezte a telefonálást odajött mellém és átkarolta a derekamat.
- Elfáradtál kicsim? – puszilta meg a homlokomat. Nevetve ráztam meg a fejemet, amitől a hajam össze visszaszállt. – Mitől lett hirtelen ilyen jó kedved? – rendezte vissza a hajamat az eredeti állapotába. Harry mindig is imádta a hajamat, amikor alkalma adódott rá simogatta.
- Nem lehet jó kedvem, mikor azzal a férfival vagyok, aki mindennél fontosabb nekem? – nevettem el magam a mondandóm végére. Furcsállva húzta fel a szemöldökét.
- Azt hittem minden jókedved elpárolgott, amikor megláttad a levelet. Mi változott? – ezen a kérdésen egy kicsit elgondolkoztam.
- Bízom benne, hogy megvédesz – mondtam végül csendesen. Harry többet nem mondott semmit csak magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.
Jóval később miközben egymás mellett feküdtünk az ágyban kifáradva megint szóba hoztam a délutáni esetet.
- Mit mondott a rendőrség? – emeltem Harryre a tekintetemet. Kérdésemre Harry keze megfeszült a derekam körül, de a hangján egy cseppes sem lehetett érezni a feszültséget.
- Még az este folyamán felveszik velem a kapcsolatot és tájékoztatnak a nyomozás fejleményeiről. – jobbnak láttam, ha nem szólok semmit pedig legbelül nagyon aggódtam, mert nem szerettem volna, ha bárkinek is bántódása esnék én miattam. – lemegyünk a szálloda éttermébe vacsorázni – vetette fel végül az ötletet Harry, ezzel is elterelve borongós gondolataimat.
- Jó ötlet – pattantam ki az ágyból. Megnéztem a bőröndöm tartalmát és elszomorodva fordultam Harry felé. – Nincs olyan ruhám, amit felvehetnék – már szinte minden ruhám a földön landolt és még mindig nem találtam olyat, ami egy ilyen színvonalú étterembe megfelelne.
- Így vagy a legszebb – mosolygott Harry az ágyból perverzül, csak ekkor vettem észre, hogy még mindig meztelenül állok előtte. Rámosolyogtam Harryre majd lassan elővettem a fehérneműmet, hogy még egy kicsit kínozzam Harryt. – Olyan fura, hogy már nem vagy előtte szégyenlős. Főleg ha belegondolsz, hogy alig pár héttel ezelőtt még fürdőruhában is szégyenlős voltál – nem válaszoltam egészen addig, míg fel nem öltöztem teljesen. Mivel nem volt alkalmi ruha nálam úgy döntöttem, hogy megfűzöm Harryt, inkább menjünk el egy büfébe. Oda legalább nem kell kiöltözni.
- Csak nem panaszkodni hallak? – néztem rá nevetve. Harry nagy nehezen kimászott az ágyból és teljesen meztelenül odajött hozzám.
- Távol álljon tőlem – adott egy gyengéd csókot. – Felöltözök, aztán mehetünk – ezzel el is indult a fürdő felé, de mielőtt még elfelejteném, gyorsan utána kiálltok.
- Nem lenne gond, ha inkább egy büfébe mennénk?
- Természetesen nem baj. Oda megyünk, ahova te szeretnél menni – ezzel el is tűnt az ajtó mögött. Míg Harry készülődött úgy döntöttem megnézem azt az újságot, amit még akkor kaptunk mikor megszálltunk a szállodában. Tele volt nevezetességekkel és szerettem volna holnap elmenni egy kicsit várost nézni. Kopogtatásra lettem figyelmes. Nagyot sóhajtva tettem félre az újságot és már mentem is ajtót nyitni. Amint kinyitottam azt kívántam, bár ne tettem volna, mert azaz ember állt a küszöbön, akire nem számítottam és akit, még a rémálmomba se kívánnék soha az életben.
- Mi a baj kislányom? Meglepődtél, hogy itt találsz – annyira ledöbbentem, hogy nem tudtam megszólalni. Mivel egy szót sem szóltam folytatta. – Mondtam, hogy előlem nem bújhatsz el – mielőtt még bármit is válaszolhattam volna egy erős kéz karolta át a derekamat és húzott izmos testéhez.
- Jobban tenné, ha gyorsan elhúzná a csíkot, mert különben nem állok jót magamért – Harry hangja nyugodt volt, de közben érezni lehetett benne a parancsoló élt.
- Miért ki maga, hogy parancsolgasson nekem? – nyomult volna beljebb a szobába, de Harry útját állta. Egy darabig farkas szemet néztem majd végül Harry ismét megszólalt.
- Ada párja vagyok és higgye el nekem, hogy rohadtul nem kíváncsi magára, és ha szép szóval nem képes kihúzni innen a seggét, akkor kénytelen leszek erőt alkalmazni, de azt ne várja meg – még én is éreztem Harry hangájából áradó hideget és ettől megborzongtam, de mikor erősen megszorította a derekamat tudtam, hogy nem fog semmit csinálni, mert nem akar előttem balhézni velem.
- Mi van? Már fenyegetsz is? – láttam rajta, hogy meglepődött és ez elégtétellel töltött el – Te hozzám képest egy kis takonypóc vagy – láttam a szemén, hogy már nagyon dühös. Éppen ezért akartam közbe avatkozni, de ebben a pillanatban megjelent a folyosó végén négy rendőrtiszt. Harry is észrevette őket, de ahelyett, hogy leállt volna elengedte a derekamat és tovább provokálta Alecet.
- Mégis én könnyebben kapom meg azt, amiről te csak álmodhatsz – erre a mondatra viszont megdermedtem. Még arra sem tudtam reagálni, hogy Alec teljes erővel nekirontott Harrynek. nem akartam elhinni azt, amit mondott. Komolyan csak ennyi lennék? Egy jó szórakozás aztán ennyi? Végre valahára megszabadultam a múltam árnyékától, ebből a szempontból fellélegezhetek, de Harry ezzel a mondatával minden nyugodt pillanatomat elüldözte. Néztem miként viszik el a rendőrök azt az embert, aki tönkre tette az életemet, de már ennek sem tudtam örülni. Ha Harry tényleg csak szórakozott, akkor az életem nem ér semmit, mert én tényleg szeretem őt. Ilyen fájdalmat, amit most érzek a szívemben akkor éreztem utoljára mikor az anyám meghalt. Nem lehet, hogy Harry csak kihasznált. Nem tudom elhinni. Ebben a pillanatban Harry odahajolt az ajkaimhoz, hogy egy csókot leheljen rá, de elfordítottam a fejemet így csak az arcomat érte el.

- Mi a baj kicsim?